Crocodilydae - Krokodilok családja II.

Crocodylus nemzetség:

1.            Hegyesorrú krokodil (Crocodylus acutus)

1807-ben írta le először ezt a fajt Georges Cuvier francia biológus. Más néven amerikai krokodilnak is hívják, könnyen összetéveszthető a közép-amerikai púpos krokodillal illetve az amerikai aligátorral.

A hegyesorrú krokodil  a 4 Amerikában fellelhető faj egyike, nem mellesleg ez a legelterjedtebb . Populációi az Atlanti és a Csendes-óceán partjáinál, Dél-Mexikóban és a dél-amerikai partoknál is megtalálhatóak egészen Peruig. Emellett egyes folyórendszerekben is megtalálható például Kubában, Jamaicában, Kolumbiában, Ecuadorban és a Nagy-Antilláknál is. Az USA-ban Florida állam déli részén él egy populációjuk amely körülbelül 2000 egyedet számlál.  A populáció elszórtan él az amerikai aligátorok mellett, elsősorban az Evergladesi Nemzeti Parkban, a floridai-öbölben, a Biscayne-öbölben illetve Florida Keystől délre. Az amerikai krokodil legnagyobb populációja a Dominikai Köztársaságban található a Lago Enriquilloban. A hegyesorrú krokodil megtalálható édes folyóvizekben, mangrove mocsarakban, folyótorkolatokban, édesvizekben és a sós tavakban egyaránt, és még a tengerbe is bemerészkedik. Sőt Közép-Amerikában együtt él a pápaszemes kajmánnal.

A hegyesorrú krokodilt nehéz elkülöníteni az amerikai aligátortól, ezért hasonlítják össze őket a faj leírásakor. Az amerikai krokodil pofája hosszabb és szűkebb, mint az amerikai aligátornak, de szélesebb, mint az Orinocói krokodilnak. A hegyesorrú krokodilnak szürke színű a bőre, halványabb mint a többi Amerikában honos fajnak.

Ezek a krokodilok nőhetnek a legnagyobbra, a hímek között mértek már 6,1 m-es példányokat. Az újszülött kiskrokodilok 22 cm hosszúsággal és 60 g súllyal jönnek világra. Egy átlagos felnőtt hím példány körülbelül 4 m hosszú és 382 kg; egy átlagos nőstény pedig 3 m és 173 kg-os. Floridában az átlag kicsit nagyobb. Itt 4,3 m az átlag hosszúsága a hímeknek. Egy érdekesség a hegyesorrú krokodilról: képes könnyezni, mivel fejlett könnymirigyekkel rendelkezik.

Az amerikai krokodil elsődlegesen hallal táplálkozik, ezt a pofa alakja is jelzi. A part menti vizekben élő halak mind-mind potenciális zsákmánynak számítanak. Floridában a márna a legkedveltebb a krokodil számára. A hegyesorrú krokodil főleg a kifejlett példányok előszeretettel egészítik ki a étrendjüket, különböző emlősökkel, madarakkal, teknősökkel illetve rákokkal és esetlegesen dögökkel. A kisebb példányok pontosabban a kiskrokodilok csigákkal, békákkal és rovarokkal táplálkoznak. A felnőtt krokodiloknak nincsen potenciális ellenfele, elsősorban az alkonyat után pár órával indulnak vadászni.

Ez a faj késő őszi és kora téli időszakban kezdi a párzási időszakát, amely először abból áll, hogy a hímek nagyon alacsony frekvenciájú fújtató hangot hallatnak, amely hang vonzza a nőstényeket. A nőstényeknek nagyon fontos a testméret, ezért amikor a nagyobb méretű hímek alacsonyabb frekvenciájú hangot bocsátanak ki, a nőstények előnyben részesítik a mélyebb hangokat. Február-március hónapban a vemhes nőstényfészket épít - a part szélén – sárból, homokból és növényi anyagból. A növényi hulladék mennyisége és milyensége nagyon fontos minden krokodilfajnál, mivel a hőmérséklet határozza meg a tojásokból kibújt generáció nemét és arányát. Körülbelül egy hónap múlva – miután a fészek kicsit leülepedett – a nőstény a fészekben átlósan széles lyukat ás, s ebbe rakja 30-70 tojását, a tojásszám a nőstény mérete határozza meg. A tojásokat nem takarja be, hanem őrzi őket. A tojások 8 cm hosszúak, és 5 cm szélesek, fehérek és porózus a héjuk. A költési idő 75-80 nap, a nőstény a közelben lévő pihenőhelyről figyeli és őrzi a fészket. De ezek az óvintézkedések sem elegendőek ahhoz, hogy minden tojás biztonságban legyen, néha egy-két tojás áldozatul esik a mosómedvéknek, rókáknak és ragadozó madaraknak.

 A kikelés után a fiatalokat a nőstény tovább védi, sőt a vízig viszi őket a szájában. A kikeléstől számított ötödik héten az anya, magára hagyja a kicsinyeit és elkezdik az önálló életet. Természetesen a legtöbbjük nem fogja megérni az ivarérett kort, mivel a ragadozó madarak és nagyobb halak áldozatául esnek.

A hegyes orrú krokodilok a veszélyeztetett állatfajok közé tartoznak, a vadászat, a környezetszennyezés és az élő krokodil kereskedelem miatt. Venezuelában betiltották a krokodilbőr kereskedelmet 1972-ben, miután az ’50-’60-as években túlvadászták az ottani hegyes orrú krokodilállományt. Amerikában 1996 óta nincs statisztika a teljes állományról. A floridai államban készültek naprakész statisztikák, illetve 2007-ben a USA Hal-és Vadvédelmi szolgálata a veszélyeztetett fajok közé sorolta, az illegális krokodilvadászat miatt.

2.            Páncélos krokodil (Crocodylus cataphractus)

A páncélos krokodil (Crocodylus cataphractus) egy édesvízi krokodilfaj, amely Afrikában honos. Újabb vizsgálatok arra világítottak rá, hogy a rendszertani besorolása újabb nemzetséget feltételezne (Mecistops), de ezt hagyjuk a rendszertani kutatókra.

A páncélos krokodil őshonos Közép-és Nyugat-Afrikában főképp az édesvizek mentén. Ez a faj közepes méretűnek számít a kifejlett egyedek méretét tekintve a többi krokodilfajhoz viszonyítva. Egy kifejlett hím 3-4 m hosszúságú és 125-230 kg tömegű. Az újszülött példányok 25-27 cm méretűek és 70-85 g súlyúak.

A páncélos krokodilnak a főtáplálékát kígyók, kétélűek, halak és rákok alkotják. Egy-egy alkalommal kisebb emlősöket is zsákmányolnak. A kicsik táplálékát leginkább kétéltűek és kisebb halak alkotják.

A szaporodási időszak egybeesik a esős évszakkal. A nőstény összeállít egy fészket, amely főként bomló növényi anyagból áll. A páncélos krokodilnak van egy második fészekrakó idénye is, ilyenkor a fészket messzebb építik általában. A nőstények 13-27 relatíve nagy tojást raknak. 

A leghosszabb költési idővel ez a krokodil rendelkezik 110 nap alatt kelnek ki a tojások. A nőstények közel maradnak fészekhez, de nem védik annyira a fészket, mint más krokodilfajok. A kikelő tojásokat a nőstény kiássa, hogy könnyebben keljenek a tojások. A kikelt kicsiket az anyaállat nem védi, nem is kell nagyon, mivel nem sok potenciális ellensége van (kivétel pl.: lágy héjú teknősök). 

Természetvédelmi állapota nem ismert, mivel ismeretlen a pontos számuk.

3.            Orinocói krokodil (Crocodylus intermedius)

Az orinocói krokodil (másneve: Orinoco-krokodil) egy kritikusan veszélyeztetett krokodil. A meglévő populációja meglehetősen kicsi, összesen 547 példánya él vadon. Kizárólag Kolumbia, Venezuela és Dél-Amerika északi részén lévő édesvizű folyókban található meg. A legnagyobb számban, ahogy a neve is mutatja az Orinoco-folyóban található meg. Egyes források szerint feltünt egy-egy példány Trinidadban is, de ez nem lett megerősítve.

A orinocói krokodil a legnagyobb élő fajok közé tartozik. Az átlagos hímek 3,6-4,8 m közöttiek, a nőstények 3-3,4 m körüli testméretet vesznek fel. A súlyukban nagy eltérések lehetnek, a hímek 380-635 kg-ot nyomnak, a nőstények természetesen kisebb súlyúak, „csak” 225-317 kg-osak. A valaha mért legnagyobb példány 6,6m hosszú volt, amelyet 1800-ban lőttek. Sajnos ez a „tény” nem lett megerősítve, inkább vadász legendának számít, mivel az orinocói krokodil nem nő 5 m-nél hosszabbra. Az amerikai kontinensen ez a faj az egyik legnagyobb, bár az amerikai (hegyesorrú) krokodil és az itt szintén honos fekete kajmán hasonló méretű, de tömegben az orinocói-krokodil a legnehezebb.

Az Orinoco-krokodilnak jellegzetesen hosszú a pofája, de olyan keskeny, mint az amerikai krokodilnak. Az Orinoco-krokodil a színgazdag faj, 3 színvariációja létezik:  halvány sárgásbarna, sötét sárga, szürkésbarna.

A bőr színe idővel változhat, mivel megváltoztatják a melanin mennyiségét a bőrükben, erre csak az Orinoco-krokodil képes. A fiatal krokodilokon sötét barna foltok és sávok találhatóak, a felnőtt példányok is elszórtan foltosak.

Mint az Amerikában honos krokodiloknak, ennek a fajnak is a hal a főtápláléka. Azonban mivel az élőhelyén ő a csúcsragadozó, így potenciálisan minden élőlény zsákmányként tartható számon. 

Voltak olyan híresztelések is, hogy az embereket is megtámadja, de ez igen valószínűtlen, mivel nagyon alacsony a populáció egyedszáma, s viszonylagosan elszigetelten él az emberek mellett.

A száraz évszakban a krokodilok visszavonulnak a part menti ásott búvóhelyeikre. A száraz évszak végeztével elkezdődik a szaporodási időszak, a nőstény krokodilok a homokba ássák a fészket. Ide tojják a körülbelül 40 tojásukat. A fészket befedi az anyaállat. A kelési idő 3 hónap, plusz-mínusz egy hét. A kikelés este szokott történni, a kikelt kicsik az anyjukat hívják, s ő a vízhez viszi őket. Általában 1 évig vigyázz a kicsikre a nőstény utána magukra hagyja őket. A fiatal krokodilok számos ragadozónak eshetnek áldozatul, pl.: teguknak, anakondáknak, kajmánoknak és egyéb szárazföldi emlősnek.

Az Orinoco-krokodil erősen veszélyeztetett státuszú mivel erősen vadásszák a jó minőségű bőre miatt. Az 1940-től a 60’-as évekig több ezer példányt öltek le és dolgoztak fel, s így a kihalás szélére sodrodott ez a faj. Az 1970-es években védett státuszt kapott, s ma is az, mind Kolumbiában, mind Venezuelában. Emellett szerepel a CITES I.függelékében, így sem kereskedni, sem vadászni nem lehet rá. Természetesen az orvadászatot ez nem akadályozza meg, sőt manapság a kisebb példányokat élve eladják. Az emberi tényező mellett egy ökológiai probléma is felmerült, még pedig az hogy a térségben pápaszemes kajmánok is élnek, nagy egyedszámban. Ez pedig problémát okozhat az Orinoco-krokodilok utódgondozásában és a táplálékért való küzdelemben.

Sajnos nem tudjuk pontosan hány példány él a vadonban, de becslések szerint 600-1500 egyed. Kolumbiában a legalacsonyabb a létszám, itt a legnagyobb populáció 50 egyedet számlál. Ténylegesen a legnagyobb populáció Venezuelában található 500 egyeddel. Számos kisebb populáció él a térségben elszórtan. 2007 novemberében 50 orinocói-krokodil került nyilvántartásba a állatkerteket tömörítő ISIS rendszerben. Ezen adatok alapján a legtöbb egyed (35) került a dallasi World Aquariumba. Az 1990-as évek elején számos kiskrokodilt gyűjtöttek be és magán farmokra illetve nemzeti parkokba kerültek, főleg Lanos környékére, mivel itt fontos a természetjáró turizmus. De sok növedék halt meg mielőtt elérte volna az ivarérett kort, így 360 egyedet visszaengedtek a vadonba, amint elérték a 2 m-es hosszúságot.

4.            Johnson-krokodil (Crocodylus johnsoni)

Az édesvízi krokodil, vagy más néven az ausztrál édesvízi krokodil, Johnston krokodil vagy ahogy a köznyelvben nevezik freshie. Ez a faj egy őshonos édesvízi ausztráliai faj. Ausztrália északi régióiban honos. Sokkal kisebb testmérettel rendelkezik, mint az ausztrál sós vízi társa. Ez a faj nem támad emberre, kivételt képeznek azok a harapásos halálesetek amikor sarokba szorították az adott példányt. 

Ezt a fajt Gerard Krefft írta le 1873-ban, és azért nevezte el Johnstonnak, mert egy ilyen nevű ember számolt be neki először, erről a krokodilfajról. Kreff sajnos elírta a latin nevet, így lett végül Crocodylus johnsoni.

Az édesvízi krokodilok az északi államokban találhatóak meg, mint Queensland. A főbb élőhelyeik közé tartoznak az édesvízi mocsarak, 
a folyók és a patakok.

Az édesvízi krokodil a kisebb krokodilfajok közé tartozik. A kifejlett hímek 2,3-3 m nőnek, a nőstények legnagyobb mérete 2,1 m. A súlyuk nagyon kicsi, a hímek úgy 70 kg-osak, a nőstények csak 40. A legnagyobb eddig mért hímnek 100 kg volt a súlya. Ez a faj rendkívűl félénk, s rejtőzködő életmódot folytat. A teste világos barna színű és sötét sávok keresztezik a farkánál és teste többi részénél, egyes egyedeknek a pofája is csíkos.

Az édesvízi krokodil rendkívül választékosan táplálkozik: madarakat, denevéreket, hüllőket, kétéltűeket, halakat és nagyobb emlősöket (pl.: kenguru) egyaránt zsákmányol. Ez a faj ott is megél ahol a nagyobb tengeri krokodil nem képes. Így meredekebb területeken is előfordul, de következetesen a alacsony vízállású folyókat kedveli. 

A száraz évszakban rakják le a tojásaikat, ez általában augusztusra esik, és az esős évszak elején kelnek ki november december környékén. A johnston-krokodilok nem védik a fészket, homokkal letakarják és ott hagyják. A kikelés előtt 1-5 nappal a kicsik a tojásból hívják az anyjukat. Ez a hang szinkronizálja a kelést és serkenti az anyaállatot hogy ássa ki a fészket. Ahogy kibújnak az anyjuk egyesével a vízhez viszi őket.

A közelmúltig a Johnston-krokodil gyakori volt Észak-Ausztráliába, leginkább ott ahol nem éltek tengeri krokodilok, pl.: számos arid szárazföldi terület és meredekebb földrajzi térség. Az elmúlt években azonban drasztikusan elkezdett csökkeni a számuk, mivel az invazív Aga varangy (Bufo marinus) betelepült az élőhelyükre. Az Aga varangy rendkívül mérgező az édes vízi krokodil számára. A tengeri krokodilok nem is találkozhatnak ezzel békafajjal.

Sajnos egy másik állatfaj is irtja az édesvízi krokodilokat ez pedig a Griphobilharzia amoena nevű nematoda. Ez a parazita belső élösködő, speciális kültakaróval rendelkezik, amely segíti megvédeni a gazdaállat immunválaszától. Az életciklusuk nem ismert, de valószínűsíthető hogy közti gazdákban (puhatestűekben) fejlődik ki. Majd kerül a krokodilok szervezetébe. Itt két helyen található meg: a keringési rendszerben és a hímek heréjében. A nematoda a vérrel táplálkozik, a fertőzőt egyedek lesoványodnak, majd idővel  elhullanak. Ezért jelenleg kritikusan veszélyeztetett fajjá lett nyilvánítva a Johnston-krokodil.